Németh Bálint: majdnem dal, majdnem dúdolható

majdnem dal, majdnem dúdolható 

az ember, aki nincs itt, rágyújt,
főnixre gyújt rá, mentolosra.
kávét tesz fel közben, lefőzi,
a füsttől köhécsel a konyha.

az ember, aki nincs itt, rágyújt,
kávét nem főz, leszokott róla,
hamuzik, feltámad a kétely
benne, fellobban öngyújtója.

az ember, aki nincs itt, rágyújt,
hamuzik, feltámad a kétely,
lefő a kávé, de leszokott
róla, köhécsel és köhécsel.

az ember, aki nincs itt, rágyújt,
vagy rá se gyújt, leszokott róla,
hamu kavarog kávégőzben,
és másra száll az öngyújtója.

az ember, aki nincs itt, rágyújt
vagy rá se, kávét főz vagy azt se,
feltámad valami és elszáll,
vagy lobban, nem tudja a franc se.

az ember, aki nincs itt, itt van,
tüdeje lassan átszáll másra.
valami van a levegőben,
semminek nem alanya, tárgya.

aki mindenhol ott van, hol van,
és mért ott, ha ott is hiába.
elment és elindult leszokni,
felment a cigaretta ára.

Németh Bálint: Sündisznó

Sündisznó

 

Megébredtem, fáztam, volt ott talán
egy ing is, a tiéd, így akarok emlékezni,
nem vettem magamra. Egyedül hagytalak,
addig, gondolom, a sötétben becézted
a manduládat, hogy világíts, te genny,
és kérdezgetted álmodban, mi baja,
mért van begyulladva így.

*

Remegtem, kibámultam, fázósan
toporogtak a házak, sűrű sörték és fehér
az utcán, nem tudtam eldönteni, fogkrém
vagy borotvahab legyen. Esetleg ondó.
Aztán a csillagok, akár fosztóképzők,
egy magasabb elvonás tünetei,
rá kellett tehát gyújtanom.

*

Meséltél egy karambolról, autó tévedt
a villamossínre, próbáltam elképzelni,
tökéletlen kereszt. A karosszéria, elnyílt
száj, mintha vér és nyál találkozna ott futólag,
kétféle fájdalom felcsigázott molekulái,
nem közösülnek, de egymást azért
van képük meghamisítani.

*

Ilyesmiről álmodsz te is, gondoltam, és ha
rosszul. Nem tudod elosztani a kételyeket,
mint a maradék kávé reggel, valakié kicsit
több, talán tüske marad benne, na és.
Ahogy aztán beszélgetünk, a szánkból
egy műtét megmaradt néhány cérnaszála lóg,
ezek szavak, hát majd csak felszívódnak.

*

Ajkamon a lassan begyógyuló seb,
a szám cigarettaszaga, fogat kéne mosni,
mielőtt visszafekszem. Ha megfeszülök, sem
érek ahhoz, akinek, úgy hiszem, kiköpött
mása vagyok. Pisálok, becsukom a  fürdő
ajtaját, a pohárban összekoccannak a fog-
kefék.

Németh Bálint: Ráiszik

Ráiszik

a nappaliban álltunk,
nagyjából egy héttel azután,
hogy apám visszajött megint.

pálinkázni készültek,
majdnem kétszer annyit öntöttek,
mint maguknak, pedig nem kértem.

apa figyelmeztette anyát,
vigyázzon azért magára.
sokat ittak már a héten.

anya apát féltette inkább,
nem lesz-e egyszer rosszul,
hogyha ráiszik a halálra.

két kortyra tudtam csak lehúzni.
mint aki rosszul alakít.
meg is tántorodtam, pedig most

tényleg beleadtam apait-anyait.

 

Németh Bálint: Felsorolás

Felsorolás

Az almahéj. Egyszerre tudja, mi van kint
és mi bent. Ilyen a bőröd. A mosatlan szenvtelen
gyűlése, a savanyú, odaszáradt vigyor az arcon,
az ecetmuslicák teste a tányérokon, az öntapadós
lapok, egy magasabb működés emlékeztetői, legyek
sorállása a maradékokért, ami a te sarad, nem állhatod,
pecsétes viaszterítő, tányérhalmok gyertyái, szikkadt
tornamutatványok, egy fotel összeráncolt homloka, légy
könnyű léptei a fürdőszoba plafonján, inkontinens boj-
ler, gépház, a kedélyes pusztulás metronómja, nem föld-
rész, csak kivágás, eltávolított magház, a szemetes
mellett a banánhéj, a működés vakfoltjai, legyek
a padló hamuval rajzolt térképén, ami lennél,
földmérője a tartománynak, ahol uralkodsz, fű-
maradványok a kanapé alatt, légy elnyúlt teste
az újságon, a programok felsorolása, az előre
érzett elmaradások és beérések rései, a dohány elmarad-
hatatlan morzsái a tálcán, a pusztulás széleskörű
kínálata, legyek a réseken, a becserkészhetetlen
sarkok, bocsánatos, gyümölcsöző expedíciók
a távoli, nagy konténerhez, a kiüríthetetlen,
zavaros tartalmak, a két hete kidobott,
romlott paradicsom halkan zümmögő hiánya.

(Kép: Dead Flies Art)

 

Németh Bálint: Retorika

Retorika
Ez egy tükör, tehát: ablak magunkra.
Az mindegy, hogyan nézünk rajta ki.
Ami van, azt úgyis előre látjuk.
Ami lesz, úgyse fog kitartani.

Szemünk fedőszerv. Benne szakadatlan
talányos testület ülésezik.
Napirend előtt, hogyha reggeliznek,
a csöndünket vágják fel késeik.

A csarnok, körbe-körbe ablakokkal.
Az algás víz, ahogy majd ellepi.
Jövőnkbe olykor, mint egy iskolába,
tanulni járunk és felejteni.

Mellettem állsz. Nem látlak. Nagy dolog.
Te nem mozdulsz. És én sem mozdulok.

 

Németh Bálint: Szósz

Szósz

“Nem veszel részt az álmaidban.”
(Hajnóczy Péter)

Valaki rámosolyog valakire,
és én mosolygok vissza. Az arc,
mint egy tisztára nyalt kávéskanál,
fénylik. Az utcai lámpák sárgára
színezik a ködöt.

Minden erkély szószék, ami van,
bármikor rám omolhat. Mintha
elpattanna egy túl szélesre húzott
vigyor. Valahol süteményt esznek,
egy ezüsttálca lassanként megürül.

A szám szélét megnyalom. Szemen-
szedett hazugságok jutnak eszembe,
mikor egy fényszóró elvakít. A megállóban
hangosan pletykálnak. (Az ördögnek
hazudni bűn-e?) Valaki a nevemen szólít
valakit.

De hát nem vagyok itt. Gázolok tovább
ebben a sűrű, mustárhoz vagy takonyhoz
hasonlító szószban, amiről eldönthetetlen,
hiánya-e vagy fölöslege valaminek.