Határmaszk

Határmaszk

Nem kérek bocsánatot
a biztos helytől,
amiért vidéki
szokásokkal próbálom
kitölteni.

Elvégre övé a szintagma
és a paradigma,
ahogy bármi más,
aminek színe és hatalma
van.

És övé a lányok blúzát
kátránnyal összeégető
humor is,
meg a sűrű álmok,
amikben rikító női ruhákba
bújva rágom a napraforgót.

A tapétát persze így is
nekem kell összevérezni
a tekintetemmel,

miközben akár már
fekete hó is eshet,
és zúghat a sziréna is,

túl az esztétikán,
túl a morálon
és túl a satöbbin is.

Zerza Béla Zoltán: Saját Hamu

Saját hamu

Vajon meddig művészet és
honnantól propaganda:
Yorick koponyáját húzni
a magaméra?

Hogy hiába kezelem magamat
akármivel, igazi gyilkosságot
csak idegen álarcban tudok
elkövetni.

Határállapotnak hívom az
ilyesmit: ahogy kurzív
kátrányt öntök az egészre.
Mintha nem volna abszolút
lényegtelen, hogy SS tisztnek
álcázom magam, vagy
remetének.

Én szívesen kivágnám minta-szíved
hogy saját talpamat rajzoljam
a helyére.
Ha már hülye vagy megélni
áldozatot, vagy bármilyen
állapotot, amiről lekések.

Fotó: Sara Saudkova

Németh Bálint: majdnem dal, majdnem dúdolható

majdnem dal, majdnem dúdolható 

az ember, aki nincs itt, rágyújt,
főnixre gyújt rá, mentolosra.
kávét tesz fel közben, lefőzi,
a füsttől köhécsel a konyha.

az ember, aki nincs itt, rágyújt,
kávét nem főz, leszokott róla,
hamuzik, feltámad a kétely
benne, fellobban öngyújtója.

az ember, aki nincs itt, rágyújt,
hamuzik, feltámad a kétely,
lefő a kávé, de leszokott
róla, köhécsel és köhécsel.

az ember, aki nincs itt, rágyújt,
vagy rá se gyújt, leszokott róla,
hamu kavarog kávégőzben,
és másra száll az öngyújtója.

az ember, aki nincs itt, rágyújt
vagy rá se, kávét főz vagy azt se,
feltámad valami és elszáll,
vagy lobban, nem tudja a franc se.

az ember, aki nincs itt, itt van,
tüdeje lassan átszáll másra.
valami van a levegőben,
semminek nem alanya, tárgya.

aki mindenhol ott van, hol van,
és mért ott, ha ott is hiába.
elment és elindult leszokni,
felment a cigaretta ára.

Nagypál István: A víz argumentuma

A víz argumentuma

az ágyban bizalmasan közel ülünk egymáshoz.
a füledhez tartom a kezem: képzeld el, hogy
egy halászcsónakban horgászunk, szorosan
hozzám dörgölődsz és azt mondod, ezt így kell,
vigyázni kell, nehogy kiessünk a csónakból.
egyszer csak mérges leszel, talán a tenger
teszi ezt veled, nem tudom. kezeddel erősen
rám csapsz, a csónak oldalát megragadod,
rángatni kezded, hogy kiforduljak mellőled.
csúnyán összeráncolod a homlokod és
komolyan nézel. nézel. essél a vízbe, ess
a mélybe, ahová a szörnyek valók. szörny,
ismételgetem magamnak, mint az altatót.
kisírt szemekkel nézek rád: de hisz tudod,
félek a szörnyektől. azoktól. félek. nagyon.

Zerza Béla Zoltán: máshova megy

máshova megy

Németh Bálintnak

aztán kifordul valami
ajtón és onnantól
máshova megy

máshova megy
miután kifordul

ezt állítom vagy
inkább csak
remélem

és talán ő is azt reméli
hogy én remélem

hogy kifordul valami
ajtón és onnantól
máshova megy

máshova megy
miután kifordul

aztán ki tudja
hány percet
fog még gyalogolni

és ki tudja hány
perc lesz amíg odaér

az aki kifordul valami
ajtón és onnantól
máshova megy

máshova megy
miután kifordul

merthogy kifordul
magából az kurvaszent

aztán ki tudja hány
percet fog még
gyalogolni

gps: tourette szindrómás vers

az arcod nézem: alszol
szemét ribanc
kint madárcsicsergés hozza a tavaszt
hajnalodik
kel föl a nap
az a lóbaszó hatalmas
hogy láthassalak
kezed vállad
geciszopó
mit nem takar paplan
a fény mosdatja arcod
kurva
hogy szemem pihentethessem rajtad
nagyot sóhajtasz
ajkad mosolyra vált
baszd meg tudom álmodban
a csoda megtalált

Izsó Zita: összetett jelen

összetett jelen
rácsokkal veszi körül kertjét
és úgy nyírja a buckákon a füvet,
mint börtönőrök a rabok haját.
néha kifekszik a napra,
és kikapcsolja a melltartója pántját
hogy ne legyen olyan csíkos a háta
mint az elítéltek rabruhája.

(fotó: Edward Steichen)

gps: valamiről eszembe jutott

valamiről eszembe jutott

anyunak
apunak
huginak
unokahuginak
az exeimnek
a leendőknek is
macskámnak
a közeli barátaimnak
és a nem annyira közelieknek
a macskának a kertből
marcell düchampnak
arthur rimbaudnak
bertolt brechtnek
radnóti miklósnak
józsef attilának
kurt vonnegutnak
albert hoffmannak
susan sontagnak
phillip k. dicknek
ingmar bergmannak
audrey hepburnenek
humphrey bogartnak
joseph hellernek
andy warholnak
petri györgynek
kovács viktornak
man raynek
tigricsnek
john cagenek
moondognak
kosztolányi dezsőnek
karinthy frigyesnek
benedek istvánnak
neumann jánosnak
albert einsteinnek
horatiusnak
anthony burgessnak
stanley kubricknak
charlie chaplinnek
alfred besternek
robert zelaznynek
irvin welshnek
szatmári sándornak
francois truffautnak
csáth gézának
billy wildernek
werner herzognak
howard hawksnak
szabó istvánnak
aldous huxleynak
jackson pollocknak
mark rothkonak

ha jut még folytatom

Kókai János: kerámiafej

Kerámiafej

ez a hamutartó akár egy kerámiafej

hever az asztalon

mintha össze akarná gyúrni

tekintetemet az övével

olyan laposan figyel

eltolom magamtól

de gondolataim

mégis úgy keringenek körülötte

ahogy egy fazekaskorong

kezem agyagot izzad

képzelem

miközben felállnék

de olyan vagyok

akár egy ülőszobor

és nem merek

a szekrény felé nézni

mert a tükörben megátnám arcomat

ezt a kiégetett tányért

Nagypál István: Apa szíve

 

Apa szíve

Demián esténként viaszból bábut
készít. Apja bábkészítő volt a pesti
Kolibri színházban. Azt mondja,
úgy fog kinézni, mint az apja.

Minden este elolvadt a viasz.
Katonástul, balerinástul főzi újra.
Reggelre összeáll. Befeketedett.
Fekete szíve volt apja bábuinak.

Demián bábja a fekete szív lett.
Azt szorítja magához, az szorul
keze közé, nem a derekam.
Rám néz, ugye, megcsináltam?

 

Fotó: Robert Capa